Wednesday, May 29, 2013

Refurbishing a Japanese maple - Hungarian version


Refurbishing a Japanese maple - the "hedge cutting method"
by Walter Pall
walter-pall.de


Egy japánjuhar felújítása – a „sövénynyírás módszer”
translated by Szőke Mihály
Walter Pall
walter-pall.de

Az összes bonsairól szóló könyv leírja, hogyan dolgozzunk lombhullató fákkal, hogy a lehető legjobb elágazásokat érjük el. Minden könyv a hajtások visszacsípését javasolja. Ez azt jelenti, hogy az első rügyfakadást követően, az új hajtásokat azonnal visszacsípjük egy, vagy két rügyre, a nem megfelelően növő hajtásokat pedig eltávolítjuk. A meghatározott cél elkerülni a hosszú ízközöket és arra kényszeríteni a fát, hogy a második kihajtáskor láthatóan kisebb rügyeket és leveleket produkáljon. Állítások szerint ezzel a módszerrel sok év múlva finom elágazódásokat lehet elérni.

Az igazat megvallva, a fa borzasztóan legyengül az új hajtások korai eltávolítása miatt. Annak következményeként csak gyenge, „éhező” rügyeket nevel, amelyek valóban kisebb hajtásokká fejlődnek. A második kihajtást követően megint visszacsípik és a fa még inkább legyengül. Meg van az eshetősége, hogy a fa annyira leromlik, hogy el is pusztul.
Megfigyelésem szerint ez egy igencsak megkérdőjelezhető kertészeti gyakorlat. Ez a módszer csak akkor működik, ha egy kész fát akarunk formában tartani bizonyos ideig. Egyébként annyira legyengül, hogy erős hajtásnövekedésre kell ösztönözni, hogy ismét egészséges legyen. A fejlődési fázisban egy fa visszacsípése egyébként értelmetlen.

Hogyan fog növekedni, hogy serkenti a rügyfakadást, ha nincs semmi ereje? Láttam sok olyan fát, amelyek ilyen módon gyengültek le. Hogyan keletkezett ez a félreértés? Nos, néhány évtizeddel ezelőtt, amikor az első bonsaifákat Nyugatra hozták, a beszerzők megkérdezték, hogyan gondozzák azokat a fákat? A választ úgy fogalmazták meg, hogy ne kövessenek el hibát. A kérdést úgy értelmezték, hogy az új tulajdonosok abban az állapotban kívánják megtartani a fát, ahogyan azt beszerezték. A visszacsípést javasolták, mert az hasznos azoknál a fáknál, amelyek „befejezettnek” tekinthetők és kiállításra vagy eladásra készek. Abban az időben senki sem gondolta, hogy a nyugatiak valaha maguk is képesek lesznek bonsait kialakítani.

Az alakítási fázisban a cél egyértelműen a fa fejlesztése. A törzset és az ágakat vastagítani kell, a metszési sebeknek be kell záródni, és a fának annyi új hajtást kell fejleszteni, hogy esélyünk legyen kiválasztani a felhasználható ágakat. A gyökérnyaknak (nebari) szintén jelentős mértékben kell fejlődnie. Ebben a helyzetben az azonnali megjelenés másodlagos a jövőbeni szépséghez viszonyítva. Ez az, amiért a levelek nagyobbak lehetnek és a fa hosszabb ideig csúnyának nézhet ki. A cél elérése érdekében a fának a lehető legtöbb bevitt energiára van szüksége, amit a lehető legtöbb levél fotoszintézisén keresztül lehet nyerni. Ha éppen az energiaforrásokat távolítjuk el túl korán, a fa nem tud fejlődni. A legrosszabb esetben lassú halállal elpusztul.

Nos, előfordul, hogy bonsaiunk többsége még nem „befejezett” fa, hanem valószínűleg a fejlődés korai szakaszában van és tovább akarunk haladni velük. Még a meglehetősen jól kinéző importált fákat is tovább kell fejleszteni. Ezért fontos ismerni a fák sikeres fejlesztésének lépéseit.

Évtizedek óta sikeresen alkalmazok egy módszert, ami teljesen ellentétes a javasolt általános megközelítéssel. Megnézhetik a fotógalériámat, hogy elképzelést nyerjenek arról, hogy működik a módszerem, vagy rongálja a fákat, ahogyan azt sok ember hiszi. Az összes lombhullató fámat – beleértve a legértékesebb, jól ismert példányokat is – évtizedek óta e módszer szerint kezelem. A következő, japán juhar helyreállítását tárgyaló példa érvényes sok lombhullató fajra. Kezdésként a fának a lehető legtöbbet kell nőnie, hogy minél több levele legyen, hogy viszonzásként energiát fejlesszen, aminek eredménye új rügyek és új növekedés lesz. Ha az első tavaszi kihajtást szabadon engedjük fejlődni, a hajtások nagyon hosszúra nőnek. Körülbelül 6 hét múlva megfásodnak. A számtalan levél rengeteg energiát produkál
szénhidrát formájában, ami lefelé áramlik az ágakon keresztül és lerakódik az ágakban, a törzsben és végül a gyökerekben. Ennek az eredménye, hogy az ágak és a törzs vastagszik, a felszíni gyökerek – a nebari – szintén vastagodnak, a gyökerek pedig erőteljesen növekszenek. Ezzel egy időben sok látható és alvó rügy fejlődik. A fa teljes rendszere megerősödik, és jó tartalékokkal rendelkezik bármilyen csapás esetére. A radikális visszametszés ilyen csapást jelent.
Közép európai klímán 6-8 héttel az első kihajtást követően, a mi térségünkben május közepétől június elejéig, a fát nagy ollóval visszametsszük a korábbi körvonalára. Lényegtelen, hogy pontosan hol vágunk vagy, hogy néhány levelet is elmetszünk. Ennek gyakorlatilag úgy kellene történnie, mint részleges levélmetszés, ami fényt és levegőt enged a fa koronájába. A sziluetten belüli minden egyéb növekedés érintetlen marad, de e módszerrel megerősödik. A fát erőteljesen arra serkentjük, hogy ismét rügyeket fejlesszen. Sok alvórügy reagál erre a radikális visszavágásra és kitör, még az idősebb fás részeken is. A fa a radikális visszavágást traumaként érzékeli és túlreagál, mert sok tárolt energiát tud mozgósítani. Láthatóan több rügyet produkál, és több alvórügyet aktivizál, mint egyébként tenné. Pontosan úgy, mint sövénynyírás után. A sövény akkor sűrűsödik, ha rendszeresen nyírjuk. Az új hajtások végén rendkívül hosszú íz közök hajlamosak fejlődni, amelyeket e módszerrel levágunk. Így ez a módszer nem hozza létre a rettegett hosszú íz közöket. Még a legnagyobb levelek is az új hajtások végein nőnek, és azokat is teljes egészében eltávolítjuk.

A második kihajtást aztán szabadon hagyjuk nőni augusztus elejéig, amikor teljes mértékben ismételten visszavágjuk. Közép Európában az augusztus eleje fontos időszak. Minden későbbi metszés után az új hajtások lehet, hogy nem fásodnak meg időben a tél beköszöntéig. A fának általában 6-8 hétre van szüksége október elejéig a hajtások fásodásához. Azt követően már nincs sok növekedés. Nagy problémához vezethet, ha a fát augusztus elejét követően metsszük, mivel a zöld ágak nem élik túl a telet.

Október elejétől a következő év márciusáig ismételten metszhetjük a koronát. A nyugalmi időszakban nem serkentjük a fát arra, hogy ismételten kirügyezzen. Mikor a levelek lehullnak, végre láthatjuk mit produkáltunk a nyári időszakban. A teljes korona sokkal sűrűbbé vált és sok munkánk adódik. Sok ágcsonk keletkezett, amelyeket most kell eltávolítani. Ugyanez a teendő az elhalt ágakkal, ágrészekkel. Rengeteg hajtás van, melyek közül kiválaszthatjuk azokat, amelyekkel tovább dolgozunk, a többit teljesen eltávolíthatjuk. Sokszor az a probléma, hogy túl sok águnk van a választáshoz. A kis ágak többségét egy rügyre visszavágjuk (a szemben álló rügyekkel rendelkező fák esetében, (mint például a juharok) vagy két rügyre a váltakozó rügyállású fáknál (mint a gyertyán). Néhány területen, ahol a koronának fejlődnie kell, kevesebbet távolítunk el. E munka eredményekén a fa meglehetősen szépen fog kinézni. Ennél a pontnál szintén felismerhetjük, mely ágaknak kell megváltoztatni a helyzetét. Azokat hagyományos módon drótozhatjuk, vagy feszítőhuzalok segítségével állítjuk be.

Speciális esetekben a „sövénynyírás” módszere mellett szívóhajtást is használhatunk. Amikor egy ágnak, vagy a törzsnek a többihez képest vastagodásra van szüksége, csupán hagyjunk néhány ágat növekedni a teljes vegetációs időszakban. Egy méteresre, vagy még hosszabbra is nőhetnek. A fa többi részét a fentebb leírtak szerint kezeljük. Ilyen módon a szívóhajtás alatti ágak és a törzs vastagodnak, a gyökérnyak (nebari) erősödik. Ez a módszer különösen hasznos az alsóbb ágak fejlesztésére, amelyek normál esetben a fa csúcsdominanciája miatt nem vastagodnak. A példában szereplő fa ennek pont az ellenkezője – alap domináns. A felsőbb ágai gyengébbek és azokat erősítjük szívóhajtásokkal.

A lombhullató fák jelentősen fejleszthetők, ha ezt a módszert éveken át következetesen alkalmazzuk, ahogyan azt a képeken szereplő juhar szemlélteti. Amikor a fa végül „befejezetté” válik, újra alkalmazhatjuk a visszacsípést, különösen akkor, ha egy kiállításon kerül bemutatásra. Ebben a fázisban néhány éven keresztül bemutatható lesz, ami minden bonsai rajongó célja. De végül a fa hanyatlani fog és erőteljes új növekedéssel újra erősíteni kell.

Módszerem hátránya, hogy a fa évek múlva és csak ritkán mutatható be. Mindig akad valami, ami nem éppen a legjobb: túl sok ág, feszítődrótok, összességében elhanyagolt megjelenés. Az ideiglenes szépség szándékosan feláldozásra kerül a jövőbeni minőségért. De csúcsminőségű fák csak ilyen módon hozhatók létre. Ha ezt nem akarják, ha nincsenek készen árat fizetni a minőségért, akkor együtt kell élniük azzal a ténnyel, hogy fáik nem fejlődnek, és idővel még hanyatlásnak is indulnak. De néha élvezhetik szépségük látványát. Pontosan ez az a tanács, amit japán kertészektől kaptunk évtizedekkel ezelőtt.


1. kép: 2008.05.: A fa ebben az állapotban került a kertembe. Az előző tulajdonos akadama masszában tartotta és azt gondolta, hogy visszacsípéssel automatikusan fejleszteni fogja a fát. A korona túlságosan széles és lapos, a levelek pedig gyengén strukturált ágakat rejtenek. Sok ág elszáradtra nebari sokkal jobb lehetne és a fát túl magasan ültették az edénybe.


2. kép: 2008.05.: A túlságosan összetömörült ültető közeg súlyos károkhoz vezetett a korona felső részében. Sok kislevelű juharváltozat alap domináns, ami azt jelenti, hogy az alsóbb ágak erősödnek, míg a felsők visszamaradnak. Ez teljesen ellentétes más fák többségének fejlődésével. A kép a fa hátoldalát mutatja, bár a nebari jobbnak tűnik, mint az elölnézeti oldalon.


3. kép: 2008. 05.: Az első lépés egy erős visszametszés volt. A fa körvonala egy kicsit kisebb lett az ideálisnál, hogy helyet engedjünk a további növekedésnek. Ha az ideális formára metszenénk, akkor a korona hamarosan túl nagyra nőne és ismételten erősen vissza kellene vágni.



4. kép: 2008-05.: Szívesen megszabadítottam volna a fát az összetömörült akadamától, de ehhez már túl késő volt. Erre ősszel lett volna lehetőség, de a helyzet nem volt annyira kritikus. Minden esetre a nebari erősen kidolgozott. Ez már egy nagy fejlődés. A fát nem jól helyezték el az edényében


5. kép: 2008. 07.: Mivel ez a változat alap domináns, a tetejét erősíteni kell az által, hogy néhány kiválasztott hajtást szabadon engedünk növekedni. A középső törzsnek kellene a legnagyobbnak és legvastagabbnak lenni. Ha ezen nem dolgozunk aktívan, pont az ellenkezője történik. Ezt a törzset szívóhajtások használatával különösen erősíteni kell; különben akár el is pusztulhat.

6. kép: 2009. 01.: Levelek nélkül a lombhullató fákat sokkal jobb értékelni. Most már nyilvánvaló, hogy a középső törzsnek sokkal vastagabbnak és valamivel magasabbnak kellene lennie. Az előző tulajdonos nem ért el túl sokat az éveken át tartó visszacsípésekkel. A fa inkább gyengén fejlettnek néz ki. A Bryan Albright által készített edény túl erőteljesnek tűnik.


7. kép: 2009. 04.: A juhart átültettük egy jobb japán edénybe. Az összetömörült akadama nagy részét eltávolítottuk. A gyökérlabdát erőteljesen csökkentettük, a gyökereket pedig fellazítottuk. Ültető közegnek sokféle anyag alkalmas, ami nem esik szét hideg és nedvesség hatására. Ebben az esetben duzzasztott agyagot használtam 15 % durva tőzeggel keverve. Ez lehetővé teszi az intenzív öntözést és tápozást, anélkül hogy aggódni kellene miatta.



8. kép: 2009. 11: A fejlődés két növekedési időszak alatt meglehetősen előrehaladt. Az ágak jobban elágazódnak, a középső törzs erősebb, a nebari pedig folyamatosan javul. A korona még egy kicsit túl lapos. Most van itt a legfőbb ideje egy aprólékos munkának a koronán.

9. kép: 2009. 11: Nem szabad engedni, hogy a koronában lévő szívó hajtások túlságosan megvastagodjanak, mert csúnya hegek keletkeznek. Ezért kerültek teljes egészében eltávolításra, majd a következő nyáron újranövesztésre. A koronát hegyes, éles ollóval alakítjuk. Az ágakat egy, vagy két rügyre visszavágjuk, azokat, amelyek rossz irányba nőnek teljesen el kell távolítani.

10. kép: 2010. 03: Két évvel a helyreállítás után a fa elég jól néz ki. A japán juharok nagyon elegáns fák, melyek minden évszakban máshogy néznek ki, de mindig nagyszerűek. Ez különösen tavasszal van így. Ennek ellenére a koronát tovább kell fejleszteni – az elégedettség a művészet halála.


11. kép: 2010. 10: A fa ősszel szintén nagyon jól néz ki. Még nincs itt azonban az ideje, hogy kiállítsuk a fát. A törzsek korrigálását tovább kell folytatni. Erős feszítődrótokkal kényszerítettük őket új pozícióban. Előnyös, ha valamennyire túlfeszítjük, mert a fa egy kicsit mindenképpen visszaugrik.


12. kép: 2010. 11: A feszítődrótok eltávolítása és a korona alapos kitisztítása után a fa – első alkalommal – alkalmassá vált kiállításra. Természetesen még mindig vannak problémák. Az elülső törzsön lévő nagy sérülés csúnya, de nincs mit tenni, csupán várni évekig. A középső törzs most már egyértelműen a legmagasabb és a korona nem teljesen lapos és egyes.


13. kép: 2011. 03: Csábító látni ezt a gyönyörű kihajtást, mintegy jelét annak, hogy a fa „befejezett” és mostantól lehet élvezni annak szépségét. De ez hosszú távon kompromisszum lenne. A középső törzsnek erőteljesen tovább kell növekednie, a sebeknek be kell gyógyulniuk és a nebarinak sokat lehet fejlődni. Mindez azonban nem történik magától – sok munkára van szükség.


14. kép: 2011. 04: Itt láthatják, hogy a visszacsípést teljes mértékben kerültük. Hagytuk, hogy a fa teljesen kihajtson. Hat vagy több héttel később az új növekmény meglehetősen hosszú lesz. Most a koronát egy sövénynyíróval gyorsan visszavágjuk. Ez valóban olyan, mint egy sövénynyírás. A pontos vágás nem fontos és még az sem baj, ha a leveleket részlegesen elmetsszük. Csak a hosszú távú siker számít.

15. kép: 2011. 10: A nyár folyamán a fát két alkalommal nyírtuk sövénynyíróval. A kiválasztott szívóhajtások korlátozás nélkül nőhettek. A pillanatnyi szépséget feláldoztuk a hosszú távú minőségért. Néhány további év ehhez hasonlóan telik el. Ez az egyetlen módja annak, hogy egy átlagos fát csúcsbonsaijjá változtassunk.


16. kép: 2011. 10: Ősszel a fa koronáját a szívóhajtásokkal együtt, sövénynyíróval ismételten visszametsszük. Amíg a levelek az ágakon vannak, nem sok értelme van azt figyelni, hogy hol és mit vágunk. Az néhány hét múlva történik, amikor a fa csupasz lesz. A kép valódi sövénynyírót mutat.


17. kép: 2011. 10: Az eredmény egyáltalán nem tűnik túl rossznak. A fát azonban a téli látvány érdekében terveztük. Amíg a levelek a fán vannak, azt valójában nem láthatjuk. A korona nem más, mint egy nagy levéllabda. Az amatőrök általában azt szeretik, ha a fa nyáron néz ki jól, a professzionálisak a téli megjelenést részesítik előnyben. A kompromisszum nem mindig segít, és végül általában gyengeségekhez vezet.



18. kép: 2011. 11: Négy héttel később a levelek lehullottak. A koronát most már aprólékosan megmetszettük. Ebben az állapotban már csak sejteni lehet, hogy valamikor hol nőttek a szívóhajtások; a sérülések jól gyógyulnak. A csoportban két törzset még mindig jobb pozícióba kell kényszeríteni. Sajnos ez csak csúnya feszítődrótokkal lehetséges.


19. kép: 2012. 04: Ez a látvány a jutalom minden munkáért. A feszítődrótokat csak a fotózás kedvéért távolítottuk el, utána visszakerülnek. Mivel a fa többi része majdnem tökéletes, az elülső törzsön lévő csúnya nagy sérülés nagyon szembeszökő. Bár figyelemre méltóan gyógyult, mivel a juhar sok energiát volt képes beépíteni burjánzó növekedése során. A központi törzs szintén lehetne még erősebb – de ez már siránkozás felsőfokon.


20. kép: 2012. 12: November van és a levelek megint lehullottak. Tisztán látható, hogy néhány ág túl hosszú, és egy pár csúnya ágcsonk megmaradt. A fát most kitisztítottuk egy hegyes, éles ollóval. Néhány év múlva az lesz az érzésünk, hogy Természet anya a legjobb művész és, hogy a legjobb koronát alkotja. Az emberi kéz gyakorlatilag láthatatlanná válik, még akkor is, ha annyit tett.


21. kép: 2012. 12: A fa lassan olyanná alakul, amilyennek lennie kell. A korona kiegyensúlyozottnak tűnik és az egész csoport úgy néz ki, mintha elegánsan magától nőtt volna. Ez talán az a gondolatot kelti a szemlélőben, hogy az ilyesmi egy „el a kezekkel” megközelítés eredménye. Az eddigi fejlődés azonban az ellenkezőjét tanítja: csak sok éven át tartó, erős és nagyon összpontosított beavatkozásokon keresztül lehet ilyen természetes formát fejleszteni.


22. kép: 2013. 02: A fát átültettük egy nagyon hozzáillő edénybe, amit a német Walter Venne készített. A fejlődés eddigi eredményei elég tisztességesek. De ez még messze nem a fejlődés vége. Sok mindennek kell változnia a következő öt növekedési periódusban, a munka az előzőekhez hasonlóan még folytatódik. További öt év elteltével a fa ismét jobb lesz. A hátrány azonban az, hogy a hátralévő idő nagy részében a fa valójában nem lesz bemutatható.

1 comment:

awacs said...

Ich bin überrascht! Es ist toll, dass ich lese, Ungarn auf der Website! Vielen Dank für die Post. Es tut mir leid, ich spreche nicht gut Deutsch.

Meg vagyok lepődve! Nagyon jó, hogy magyarul olvasok a weboldalon! Nagyon köszönöm a bejegyzést.