Refurbishing
a Japanese maple - the "hedge cutting method"
by
Walter Pall
walter-pall.de
Egy
japánjuhar felújítása – a „sövénynyírás módszer”
translated
by Szőke Mihály
Walter
Pall
walter-pall.de
Az
összes bonsairól szóló könyv leírja, hogyan dolgozzunk
lombhullató fákkal, hogy a lehető legjobb elágazásokat érjük
el. Minden könyv a hajtások visszacsípését javasolja. Ez azt
jelenti, hogy az első rügyfakadást követően, az új hajtásokat
azonnal visszacsípjük egy, vagy két rügyre, a nem megfelelően
növő hajtásokat pedig eltávolítjuk. A meghatározott cél
elkerülni a hosszú ízközöket és arra kényszeríteni a fát,
hogy a második kihajtáskor láthatóan kisebb rügyeket és
leveleket produkáljon. Állítások szerint ezzel a módszerrel sok
év múlva finom elágazódásokat lehet elérni.
Az igazat
megvallva, a fa borzasztóan legyengül az új hajtások korai
eltávolítása miatt. Annak következményeként csak gyenge,
„éhező” rügyeket nevel, amelyek valóban kisebb hajtásokká
fejlődnek. A második kihajtást követően megint visszacsípik és
a fa még inkább legyengül. Meg van az eshetősége, hogy a fa
annyira leromlik, hogy el is pusztul.
Megfigyelésem
szerint ez egy igencsak megkérdőjelezhető kertészeti gyakorlat.
Ez a módszer csak akkor működik, ha egy kész fát akarunk
formában tartani bizonyos ideig. Egyébként annyira legyengül,
hogy erős hajtásnövekedésre kell ösztönözni, hogy ismét
egészséges legyen. A fejlődési fázisban egy fa visszacsípése
egyébként értelmetlen.
Hogyan fog növekedni, hogy serkenti
a rügyfakadást, ha nincs semmi ereje? Láttam sok olyan fát,
amelyek ilyen módon gyengültek le. Hogyan keletkezett ez a
félreértés? Nos, néhány évtizeddel ezelőtt, amikor az első
bonsaifákat Nyugatra hozták, a beszerzők megkérdezték, hogyan
gondozzák azokat a fákat? A választ úgy fogalmazták meg, hogy ne
kövessenek el hibát. A kérdést úgy értelmezték, hogy az új
tulajdonosok abban az állapotban kívánják megtartani a fát,
ahogyan azt beszerezték. A visszacsípést javasolták, mert az
hasznos azoknál a fáknál, amelyek „befejezettnek” tekinthetők
és kiállításra vagy eladásra készek. Abban az időben senki sem
gondolta, hogy a nyugatiak valaha maguk is képesek lesznek bonsait
kialakítani.
Az
alakítási fázisban a cél egyértelműen a fa fejlesztése. A
törzset és az ágakat vastagítani kell, a metszési sebeknek be
kell záródni, és a fának annyi új hajtást kell fejleszteni,
hogy esélyünk legyen kiválasztani a felhasználható ágakat. A
gyökérnyaknak (nebari) szintén jelentős mértékben kell
fejlődnie. Ebben a helyzetben az azonnali megjelenés másodlagos a
jövőbeni szépséghez viszonyítva. Ez az, amiért a levelek
nagyobbak lehetnek és a fa hosszabb ideig csúnyának nézhet ki. A
cél elérése érdekében a fának a lehető legtöbb bevitt
energiára van szüksége, amit a lehető legtöbb levél
fotoszintézisén keresztül lehet nyerni. Ha éppen az
energiaforrásokat távolítjuk el túl korán, a fa nem tud
fejlődni. A legrosszabb esetben lassú halállal elpusztul.
Nos,
előfordul, hogy bonsaiunk többsége még nem „befejezett” fa,
hanem valószínűleg a fejlődés korai szakaszában van és tovább
akarunk haladni velük. Még a meglehetősen jól kinéző importált
fákat is tovább kell fejleszteni. Ezért fontos ismerni a fák
sikeres fejlesztésének lépéseit.
Évtizedek óta sikeresen
alkalmazok egy módszert, ami teljesen ellentétes a javasolt
általános megközelítéssel. Megnézhetik a fotógalériámat,
hogy elképzelést nyerjenek arról, hogy működik a módszerem,
vagy rongálja a fákat, ahogyan azt sok ember hiszi. Az összes
lombhullató fámat – beleértve a legértékesebb, jól ismert
példányokat is – évtizedek óta e módszer szerint kezelem. A
következő, japán juhar helyreállítását tárgyaló példa
érvényes sok lombhullató fajra. Kezdésként a fának a lehető
legtöbbet kell nőnie, hogy minél több levele legyen, hogy
viszonzásként energiát fejlesszen, aminek eredménye új rügyek
és új növekedés lesz. Ha az első tavaszi kihajtást szabadon
engedjük fejlődni, a hajtások nagyon hosszúra nőnek. Körülbelül
6 hét múlva megfásodnak. A számtalan levél rengeteg energiát
produkál
szénhidrát
formájában, ami lefelé áramlik az ágakon keresztül és
lerakódik az ágakban, a törzsben és végül a gyökerekben. Ennek
az eredménye, hogy az ágak és a törzs vastagszik, a felszíni
gyökerek – a nebari – szintén vastagodnak, a gyökerek pedig
erőteljesen növekszenek. Ezzel egy időben sok látható és alvó
rügy fejlődik. A fa teljes rendszere megerősödik, és jó
tartalékokkal rendelkezik bármilyen csapás esetére. A radikális
visszametszés ilyen csapást jelent.
Közép
európai klímán 6-8 héttel az első kihajtást követően, a mi
térségünkben május közepétől június elejéig, a fát nagy
ollóval visszametsszük a korábbi körvonalára. Lényegtelen, hogy
pontosan hol vágunk vagy, hogy néhány levelet is elmetszünk.
Ennek gyakorlatilag úgy kellene történnie, mint részleges
levélmetszés, ami fényt és levegőt enged a fa koronájába. A
sziluetten belüli minden egyéb növekedés érintetlen marad, de e
módszerrel megerősödik. A fát erőteljesen arra serkentjük, hogy
ismét rügyeket fejlesszen. Sok alvórügy reagál erre a radikális
visszavágásra és kitör, még az idősebb fás részeken is. A fa
a radikális visszavágást traumaként érzékeli és túlreagál,
mert sok tárolt energiát tud mozgósítani. Láthatóan több
rügyet produkál, és több alvórügyet aktivizál, mint egyébként
tenné. Pontosan úgy, mint sövénynyírás után. A sövény akkor
sűrűsödik, ha rendszeresen nyírjuk. Az új hajtások végén
rendkívül hosszú íz közök hajlamosak fejlődni, amelyeket e
módszerrel levágunk. Így ez a módszer nem hozza létre a
rettegett hosszú íz közöket. Még a legnagyobb levelek is az új
hajtások végein nőnek, és azokat is teljes egészében
eltávolítjuk.
A
második kihajtást aztán szabadon hagyjuk nőni augusztus elejéig,
amikor teljes mértékben ismételten visszavágjuk. Közép
Európában az augusztus eleje fontos időszak. Minden későbbi
metszés után az új hajtások lehet, hogy nem fásodnak meg időben
a tél beköszöntéig. A fának általában 6-8 hétre van szüksége
október elejéig a hajtások fásodásához. Azt követően már
nincs sok növekedés. Nagy problémához vezethet, ha a fát
augusztus elejét követően metsszük, mivel a zöld ágak nem élik
túl a telet.
Október elejétől a következő év márciusáig
ismételten metszhetjük a koronát. A nyugalmi időszakban nem
serkentjük a fát arra, hogy ismételten kirügyezzen. Mikor a
levelek lehullnak, végre láthatjuk mit produkáltunk a nyári
időszakban. A teljes korona sokkal sűrűbbé vált és sok munkánk
adódik. Sok ágcsonk keletkezett, amelyeket most kell eltávolítani.
Ugyanez a teendő az elhalt ágakkal, ágrészekkel. Rengeteg hajtás
van, melyek közül kiválaszthatjuk azokat, amelyekkel tovább
dolgozunk, a többit teljesen eltávolíthatjuk. Sokszor az a
probléma, hogy túl sok águnk van a választáshoz. A kis ágak
többségét egy rügyre visszavágjuk (a szemben álló rügyekkel
rendelkező fák esetében, (mint például a juharok) vagy két
rügyre a váltakozó rügyállású fáknál (mint a gyertyán).
Néhány területen, ahol a koronának fejlődnie kell, kevesebbet
távolítunk el. E munka eredményekén a fa meglehetősen szépen
fog kinézni. Ennél a pontnál szintén felismerhetjük, mely
ágaknak kell megváltoztatni a helyzetét. Azokat hagyományos módon
drótozhatjuk, vagy feszítőhuzalok segítségével állítjuk
be.
Speciális esetekben a „sövénynyírás” módszere
mellett szívóhajtást is használhatunk. Amikor egy ágnak, vagy a
törzsnek a többihez képest vastagodásra van szüksége, csupán
hagyjunk néhány ágat növekedni a teljes vegetációs időszakban.
Egy méteresre, vagy még hosszabbra is nőhetnek. A fa többi részét
a fentebb leírtak szerint kezeljük. Ilyen módon a szívóhajtás
alatti ágak és a törzs vastagodnak, a gyökérnyak (nebari)
erősödik. Ez a módszer különösen hasznos az alsóbb ágak
fejlesztésére, amelyek normál esetben a fa csúcsdominanciája
miatt nem vastagodnak. A példában szereplő fa ennek pont az
ellenkezője – alap domináns. A felsőbb ágai gyengébbek és
azokat erősítjük szívóhajtásokkal.
A lombhullató fák
jelentősen fejleszthetők, ha ezt a módszert éveken át
következetesen alkalmazzuk, ahogyan azt a képeken szereplő juhar
szemlélteti. Amikor a fa végül „befejezetté” válik, újra
alkalmazhatjuk a visszacsípést, különösen akkor, ha egy
kiállításon kerül bemutatásra. Ebben a fázisban néhány éven
keresztül bemutatható lesz, ami minden bonsai rajongó célja. De
végül a fa hanyatlani fog és erőteljes új növekedéssel újra
erősíteni kell.
Módszerem hátránya, hogy a fa évek múlva
és csak ritkán mutatható be. Mindig akad valami, ami nem éppen a
legjobb: túl sok ág, feszítődrótok, összességében elhanyagolt
megjelenés. Az ideiglenes szépség szándékosan feláldozásra
kerül a jövőbeni minőségért. De csúcsminőségű fák csak
ilyen módon hozhatók létre. Ha ezt nem akarják, ha nincsenek
készen árat fizetni a minőségért, akkor együtt kell élniük
azzal a ténnyel, hogy fáik nem fejlődnek, és idővel még
hanyatlásnak is indulnak. De néha élvezhetik szépségük
látványát. Pontosan ez az a tanács, amit japán kertészektől
kaptunk évtizedekkel ezelőtt.
1.
kép: 2008.05.: A fa ebben az állapotban került a kertembe. Az
előző tulajdonos akadama masszában tartotta és azt gondolta, hogy
visszacsípéssel automatikusan fejleszteni fogja a fát. A korona
túlságosan széles és lapos, a levelek pedig gyengén strukturált
ágakat rejtenek. Sok ág elszáradtra nebari sokkal jobb lehetne és
a fát túl magasan ültették az edénybe.
2.
kép: 2008.05.: A túlságosan összetömörült ültető közeg
súlyos károkhoz vezetett a korona felső részében. Sok kislevelű
juharváltozat alap domináns, ami azt jelenti, hogy az alsóbb ágak
erősödnek, míg a felsők visszamaradnak. Ez teljesen ellentétes
más fák többségének fejlődésével. A kép a fa hátoldalát
mutatja, bár a nebari jobbnak tűnik, mint az elölnézeti oldalon.
3.
kép: 2008. 05.: Az első lépés egy erős visszametszés volt. A fa
körvonala egy kicsit kisebb lett az ideálisnál, hogy helyet
engedjünk a további növekedésnek. Ha az ideális formára
metszenénk, akkor a korona hamarosan túl nagyra nőne és
ismételten erősen vissza kellene vágni.
4.
kép: 2008-05.: Szívesen megszabadítottam volna a fát az
összetömörült akadamától, de ehhez már túl késő volt. Erre
ősszel lett volna lehetőség, de a helyzet nem volt annyira
kritikus. Minden esetre a nebari erősen kidolgozott. Ez már egy
nagy fejlődés. A fát nem jól helyezték el az edényében
5.
kép: 2008. 07.: Mivel ez a változat alap domináns, a tetejét
erősíteni kell az által, hogy néhány kiválasztott hajtást
szabadon engedünk növekedni. A középső törzsnek kellene a
legnagyobbnak és legvastagabbnak lenni. Ha ezen nem dolgozunk
aktívan, pont az ellenkezője történik. Ezt a törzset
szívóhajtások használatával különösen erősíteni kell;
különben akár el is pusztulhat.
6.
kép: 2009. 01.: Levelek nélkül a lombhullató fákat sokkal jobb
értékelni. Most már nyilvánvaló, hogy a középső törzsnek
sokkal vastagabbnak és valamivel magasabbnak kellene lennie. Az
előző tulajdonos nem ért el túl sokat az éveken át tartó
visszacsípésekkel. A fa inkább gyengén fejlettnek néz ki. A
Bryan Albright által készített edény túl erőteljesnek tűnik.
7.
kép: 2009. 04.: A juhart átültettük egy jobb japán edénybe. Az
összetömörült akadama nagy részét eltávolítottuk. A
gyökérlabdát erőteljesen csökkentettük, a gyökereket pedig
fellazítottuk. Ültető közegnek sokféle anyag alkalmas, ami nem
esik szét hideg és nedvesség hatására. Ebben az esetben
duzzasztott agyagot használtam 15 % durva tőzeggel keverve. Ez
lehetővé teszi az intenzív öntözést és tápozást, anélkül
hogy aggódni kellene miatta.
8.
kép: 2009. 11: A fejlődés két növekedési időszak alatt
meglehetősen előrehaladt. Az ágak jobban elágazódnak, a középső
törzs erősebb, a nebari pedig folyamatosan javul. A korona még egy
kicsit túl lapos. Most van itt a legfőbb ideje egy aprólékos
munkának a koronán.
9.
kép: 2009. 11: Nem szabad engedni, hogy a koronában lévő szívó
hajtások túlságosan megvastagodjanak, mert csúnya hegek
keletkeznek. Ezért kerültek teljes egészében eltávolításra,
majd a következő nyáron újranövesztésre. A koronát hegyes,
éles ollóval alakítjuk. Az ágakat egy, vagy két rügyre
visszavágjuk, azokat, amelyek rossz irányba nőnek teljesen el kell
távolítani.
10.
kép: 2010. 03: Két évvel a helyreállítás után a fa elég jól
néz ki. A japán juharok nagyon elegáns fák, melyek minden
évszakban máshogy néznek ki, de mindig nagyszerűek. Ez különösen
tavasszal van így. Ennek ellenére a koronát tovább kell
fejleszteni – az elégedettség a művészet halála.
11.
kép: 2010. 10: A fa ősszel szintén nagyon jól néz ki. Még nincs
itt azonban az ideje, hogy kiállítsuk a fát. A törzsek
korrigálását tovább kell folytatni. Erős feszítődrótokkal
kényszerítettük őket új pozícióban. Előnyös, ha valamennyire
túlfeszítjük, mert a fa egy kicsit mindenképpen visszaugrik.
12.
kép: 2010. 11: A feszítődrótok eltávolítása és a korona
alapos kitisztítása után a fa – első alkalommal – alkalmassá
vált kiállításra. Természetesen még mindig vannak problémák.
Az elülső törzsön lévő nagy sérülés csúnya, de nincs mit
tenni, csupán várni évekig. A középső törzs most már
egyértelműen a legmagasabb és a korona nem teljesen lapos és
egyes.
13.
kép: 2011. 03: Csábító látni ezt a gyönyörű kihajtást,
mintegy jelét annak, hogy a fa „befejezett” és mostantól lehet
élvezni annak szépségét. De ez hosszú távon kompromisszum
lenne. A középső törzsnek erőteljesen tovább kell növekednie,
a sebeknek be kell gyógyulniuk és a nebarinak sokat lehet fejlődni.
Mindez azonban nem történik magától – sok munkára van szükség.
14.
kép: 2011. 04: Itt láthatják, hogy a visszacsípést teljes
mértékben kerültük. Hagytuk, hogy a fa teljesen kihajtson. Hat
vagy több héttel később az új növekmény meglehetősen hosszú
lesz. Most a koronát egy sövénynyíróval gyorsan visszavágjuk.
Ez valóban olyan, mint egy sövénynyírás. A pontos vágás nem
fontos és még az sem baj, ha a leveleket részlegesen elmetsszük.
Csak a hosszú távú siker számít.
15.
kép: 2011. 10: A nyár folyamán a fát két alkalommal nyírtuk
sövénynyíróval. A kiválasztott szívóhajtások korlátozás
nélkül nőhettek. A pillanatnyi szépséget feláldoztuk a hosszú
távú minőségért. Néhány további év ehhez hasonlóan telik
el. Ez az egyetlen módja annak, hogy egy átlagos fát
csúcsbonsaijjá változtassunk.
16.
kép: 2011. 10: Ősszel a fa koronáját a szívóhajtásokkal
együtt, sövénynyíróval ismételten visszametsszük. Amíg a
levelek az ágakon vannak, nem sok értelme van azt figyelni, hogy
hol és mit vágunk. Az néhány hét múlva történik, amikor a fa
csupasz lesz. A kép valódi sövénynyírót mutat.
17.
kép: 2011. 10: Az eredmény egyáltalán nem tűnik túl rossznak. A
fát azonban a téli látvány érdekében terveztük. Amíg a
levelek a fán vannak, azt valójában nem láthatjuk. A korona nem
más, mint egy nagy levéllabda. Az amatőrök általában azt
szeretik, ha a fa nyáron néz ki jól, a professzionálisak a téli
megjelenést részesítik előnyben. A kompromisszum nem mindig
segít, és végül általában gyengeségekhez vezet.
18.
kép: 2011. 11: Négy héttel később a levelek lehullottak. A
koronát most már aprólékosan megmetszettük. Ebben az állapotban
már csak sejteni lehet, hogy valamikor hol nőttek a szívóhajtások;
a sérülések jól gyógyulnak. A csoportban két törzset még
mindig jobb pozícióba kell kényszeríteni. Sajnos ez csak csúnya
feszítődrótokkal lehetséges.
19.
kép: 2012. 04: Ez a látvány a jutalom minden munkáért. A
feszítődrótokat csak a fotózás kedvéért távolítottuk el,
utána visszakerülnek. Mivel a fa többi része majdnem tökéletes,
az elülső törzsön lévő csúnya nagy sérülés nagyon
szembeszökő. Bár figyelemre méltóan gyógyult, mivel a juhar sok
energiát volt képes beépíteni burjánzó növekedése során. A
központi törzs szintén lehetne még erősebb – de ez már
siránkozás felsőfokon.
20.
kép: 2012. 12: November van és a levelek megint lehullottak.
Tisztán látható, hogy néhány ág túl hosszú, és egy pár
csúnya ágcsonk megmaradt. A fát most kitisztítottuk egy hegyes,
éles ollóval. Néhány év múlva az lesz az érzésünk, hogy
Természet anya a legjobb művész és, hogy a legjobb koronát
alkotja. Az emberi kéz gyakorlatilag láthatatlanná válik, még
akkor is, ha annyit tett.
21.
kép: 2012. 12: A fa lassan olyanná alakul, amilyennek lennie kell.
A korona kiegyensúlyozottnak tűnik és az egész csoport úgy néz
ki, mintha elegánsan magától nőtt volna. Ez talán az a
gondolatot kelti a szemlélőben, hogy az ilyesmi egy „el a
kezekkel” megközelítés eredménye. Az eddigi fejlődés azonban
az ellenkezőjét tanítja: csak sok éven át tartó, erős és
nagyon összpontosított beavatkozásokon keresztül lehet ilyen
természetes formát fejleszteni.
22.
kép: 2013. 02: A fát átültettük egy nagyon hozzáillő edénybe,
amit a német Walter Venne készített. A fejlődés eddigi
eredményei elég tisztességesek. De ez még messze nem a fejlődés
vége. Sok mindennek kell változnia a következő öt növekedési
periódusban, a munka az előzőekhez hasonlóan még folytatódik.
További öt év elteltével a fa ismét jobb lesz. A hátrány
azonban az, hogy a hátralévő idő nagy részében a fa valójában
nem lesz bemutatható.
http://walter-pall.de/Japanese%20trees%20for%20sale/
